2020-12-03
Alighogy megjelent a színen, nyomban egy rendkívül értékes elismeréssel kezdte karrierjét a Peugeot vadonatúj elektromos városi autója.
A 2020. Év Európai Autójának megválasztott, új generációs Peugeot 208 sikerét többek között annak is köszönhette, hogy hagyományos belső égésű motorok mellett tisztán elektromos hajtáslánccal is elérhető. Az e-208 értelemszerűen osztozik az alapmodell érdemein, de saját jogán is az év egyik legfontosabb újdonságának tekinthető, amint arról legújabb kitüntetése is tanúskodik: a brit What Car? magazin most az év legjobb városi villanyautójának választotta meg a Peugeot városi modelljét.
A Peugeot e-208 olyan neves ellenfeleket győzött le a versenyen, mint a Renault Zoé legújabb kiadása, vagy a Honda e. A kemény mezőny is mutatja, milyen fontossá vált mostanra a B szegmensbe tartozó, emissziómentes közlekedésre alkalmas járművek piaca.
Európa mind több nagyvárosában tervezik rendkívül szigorú behajtási korlátozások bevezetését, hogy enyhítsék az úthálózatra nehezedő nyomást, valamint az egyre súlyosbodó zaj- és légszennyezést. Nem véletlen, hogy a több mint 40 éves múltra visszatekintő What Car? Év Autója díjat idén elektromos alkategóriákkal egészítették ki, majd első ízben megrendezték a What Car? Év Villanyautója választást is, amelyen rögtön nyerni tudott a Peugeot e-208.
A díjat odaítélő zsűri tagjai nagyra értékelték a Peugeot azon különleges termékfilozófiáját, hogy dízel-, benzin- és villanymotorral egyaránt kínálják a 208-ast. Ráadásul a modell felszereltsége, menetdinamikai adottságai és mindennapi praktikuma nem függ a hajtáslánctól, így a vásárlók valóban igényeik szerint dönthetnek az üzemanyagról.
A kiváló hajtáslánc és a tekintélyes hatótávolság mellett természetesen az e-208 látványos belső tere, praktikus, fejlett és tetszetős, 3D i-Cockpit műszeregysége, valamint gazdag vezetőtámogató tartalma is sokat nyomott a latban – ahogy az olyan klasszikus autós értékeket sem felejtették el, mint a finoman dolgozó felfüggesztés.
A Peugeot e-208 tisztán elektromos hajtáslánca 100 kW (136 LE) teljesítményű villanymotort alkalmaz. A 100 kW-os gyorstöltés révén az 50 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor 30 perc alatt 80%-ig tölthető. Az autó álló helyzetből 8,1 mp alatt gyorsul 100 km/órára, köszönhetően az elindulástól rendelkezésre álló 260 Nm forgatónyomatéknak; a végsebesség 150 km/óra. Az akkumulátorok intelligens elhelyezésének köszönhetően a csomagtartó padlószint feletti térfogata (265 liter VDA) megegyezik a belső égésű motorral szerelt verziókéval.
„Mindent figyelembe véve az e-208 a jelenleg kapható legkiválóbb elektromos városi jármű. Valós használatban kiváló a hatótávolsága, a felfüggesztés remek, komfortosan dolgozik, a belső tér pedig egyszerre látványos és stílusos. Különösen tetszett a kipróbált Allure Premium kivitel, mivel versenyképes ára ellenére bőségesen felszerelt, a klímaberendezéstől kezdve a vezeték nélküli okostelefon-töltőn át a 10 colos képernyőről vezérelhető, telefon-tükrözésre is képes multimédiás rendszerig” – indokolta a zsűri végső döntését Steve Huntingford, a What Car? magazin szerkesztője.
forrás: P Automobil Import Kft. - hivatalos sajtóközleménye
A Peugeot hibrid változatokkal bővíti 508 és 3008 modellsorozatait; az első konnektoros hibrid modellekre egy év múlva lehet számítani. A vásárlók választhatnak majd ötajtós, kombi vagy SUV modellt, két- vagy négykerék-hajtással, 225 vagy 300 lóerős teljesítménnyel.
A Peugeot márka vezetője félmillió támogató esetén fogja megvizsgálni az e-Legende sorozatgyártásának esélyeit.
Nem könnyű manapság a szabadidő-autók ellen, még az örökzöld kompakt kategória kiválóságainak sem. A tavaly átdolgozott 308-as mindenesetre megpróbálja.
Bár épp a napokban temettek el egy nagy sikerű tanulmányt, most előszedtek egy másikat a Peugeot-nál. A kilenc éve bemutatott SR1-ről tettek ki egy képet a Twitterre egy rejtélyes üzenettel.
A környezet védelme és a menetdinamika javítása nem feltétlenül zárja ki egymást. A Peugeot Sport már egy olyan jövőre készül, ahol részben vagy teljesen elektromos hajtásláncok biztosítják a márkától elvárt dinamizmust.
Toronymagasan győzött a Peugeot a J.D. Power nagy-britanniai megbízhatósági felmérésén nem csupán a tömegpiaci márkák között, hanem a teljes piacon.
Néhány hónappal a limuzin után megérkezett hazánkba a Peugeot 508 kombi változata. A gyökeres átalakuláson átesett új 508 SW-t alacsony, dinamikus sziluett és nagyon ütős dizájn jellemzi, mely a sportos eleganciát sikeresen ötvözi a praktikus szempontokkal. Az 508 SW forgalmazása benzin- és dízelmot...
Két villanymotort pakoltak a 200 lóerős benzinmotorja mellé, így lett tényleg sportos a Peugeot új sporthibridje, a 3008 GT Hybrid4. Fullra töltve az első száz kilométeren még így is elmegy 1,3 literrel a crossover.
A Peugeot Boxer a 2019-es szabadidőautó-kiállításra vagány járművé változott, mely minden kalandra készen áll. Akárcsak a Peugeot Rifter 4×4 Concept, ez a modell is terepre termett, Dangel-féle összkerékhajtással, speciális gumiabroncsokkal és megemelt hasmagassággal. Tíz négyzetméteres lakóterében ...
Európa első számú autóipari szaklapjának szerkesztői a személyautók kategóriájában az új generációs 208 projektet felügyelő Guillaume Clerc-nek ítélték oda a nagy becsben tartott Eurostars díjat. Ez nem az első elismerés, amelyet újdonságaival érdemel ki a Peugeot.
Két jelentős brit autós magazin is most adta át saját Év Autója díjait. A Peugeot 208, a Peugeot Rifter és a Peugeot Partner egyaránt a díjazottak között volt.
Elődje kiváló teljesítményét megismételve az új generációs Peugeot 2008 városi szabadidőjármű is a létező legjobb, ötcsillagos eredményt érte el az Euro NCAP napokban zárult őszi vizsgálat-sorozatán.
Az esetleges hibák valós idejű keresésére, azonosítására és megoldására kínál rugalmas és hatékony megoldást az a hordható elektronikus berendezés, amely a Peugeot globális gyártóhálózatában teljesít szolgálatot – és amely egyáltalán nem véletlenül emlékeztet egy népszerű tudományos-fantasztikus fil...
Évek óta tudatosan csökkenti flottaszintű emisszióját a Peugeot, ezért a francia márka most külön erőfeszítések nélkül képes teljesíteni azokat az egyre szigorodó európai károsanyag-kibocsátási előírásokat, amelyek több autógyártó vezetőinek most álmatlan éjszakákat okoznak.
2020. március 2-án genfben az új PEUGEOT 208-at választotta az Év Autójává a 60 szakújságíróból álló nemzetközi zsűri. A zsűri tagjai nagyra értékelték a széles motorválasztékot, mely szabad választást enged az ügyfelek számára az elektromos, benzines és dízel hajtásláncok révén.
A Peugeot 106 Rallye amolyan utcai versenyautó volt, hiszen azért készült, hogy belépő osztályokban rallizzanak vele a fiatalok. De van, akinek még ilyen kicsi kasztniban is kevés 100 lóerő.
Amikor a francia vízisí-specialista Method úgy döntött, megtervezi a tökéletes vontatóhajót, tudta, hogy a legkiválóbb francia szakértőkkel kíván együttműködni. Magától értetődő választás volt a Peugeot Design Lab.
A francia márka kínálatának egyik legöregebb darabja a 2013-ban bevezetett 308-as, amelyet, úgy néz ki, egy kicsit még piacon kell tartani, ezért egy újabb frissítésnek vetették alá.
Valószínűleg a Peugeot stratégái is felismerték, hogy a jelenlegi választékban szükségtelenül sok a hasonló jellegű szabadidőautó, így a 3008-as utódjának kicsit más szerepet szánnak.
A PSA nem az egyetlen autógyártó, amely Android alapú fedélzeti rendszerekre vált, de eddig az egyik legnagyobb. Az átálláshoz persze idő kell: a PSA csoport 2023-tól alkalmazza majd az új, alapjaiban szabad forráskódú Android Automotive OS-t.
Jelenlegi többcélú platformjait 2025-re elektromos, teljes körűen moduláris architektúrákkal váltja ki a Peugeot. Elsőként az EMP2 struktúra helyébe lépő eVMP padlólemez jelenik meg a piacon.
A Peugeot 210 éves történetében jó néhány fantasztikus dizájn született, ám az alkotók neve többnyire feledésbe merült. Ezt a hiányosságot igyekszünk most orvosolni.
Kiemelkedő és mindenkit meglepő eredménnyel zárta az ismert spanyol szakfolyóirat jávorszarvas-tesztjét a Peugeot első tisztán elektromos kisautója, az e-208.
A Peugeot közel negyven éve működteti azt a különleges szervezetet, amely veterán típusainak alkatrész-ellátását hivatott biztosítani. Részben erre a páratlan háttérre, részben munkatársainak szakértelmére támaszkodva a márka most egy újabb, különleges szolgáltatást is nyújt azon ügyfeleinek, akiket...
A Covid által sújtott tavalyi évben sikeres és abszolút értelemben véve is eseménydús évet zárt a Peugeot Európában és globálisan egyaránt, az elért eredmények pedig további növekedést prognosztizálnak 2021-re és azon túl is.
Két sikeres korszaka volt a Peugeot-nak a rali-világbajnokságon. A 2000-es évek első éveiben, a WRC-korszak hajnalán a 206-ossal verték végig világot, és nyertek ők két bajnoki címet a legendás B-csoportos időkben is: 1985-ben és '86-ban a 205 T16-tal. Utóbbiak egyikéért, egy szép múltú példányért a...
Az idén februárban megrendezett Australian Open tenisztornán kilencedik alkalommal győzött, és ezzel új rekordot állított fel Novak Djokovic, a világ jelenlegi (és minden idők egyik) legjobb teniszezője. A szerb sportoló évek óta áll kapcsolatban a teniszsport egyik legelhivatottabb támogatójával, a...
Villanyautó ugyan lehet drága luxuscikk, de még azt sem csak a gyorsulásért veszik, hanem mert olcsóbban lehet vele nagyot menni. A piac alsóbb régióiban viszont csak két dolog számít: mennyit spórolok vele, és elég-e a hatótáv a napi menetre. Itt van két olyan megoldás az egyenletre, amiben elhagyt...
A Stellantis a világon az elsők között hidrogén üzemanyagcellás könnyű haszonjárművet mutatott be, méghozzá egyedülálló, hibrid konfigurációban. Ez a Citroën ë-Jumpy Hydrogen, amelyről a napokban érkeztek meg az első képek és információk. Ma pedig a Peugeot emblémás testvérmodellje, az e-Expert Hydr...
A Peugeot bemutatta vadonatúj versenyautója, a Hypercar 9X8 prototípusát, melynek végleges változata 2022-ben debütál majd a a WEC-sorozatban, a FIA hosszútávú világbajnokságán. A rendhagyó formatervű, hátsó szárny nélküli 9X8 680 lóerőt képes leadni és négykerék-meghajtású.
2021. július 28-án Magyarországra is megérkezett az 508 Peugeot Sport Engineered Az 508 különleges kivitele egy sajtóreggeli keretében mutatkozott be a szaksajtó hazai képviselőinek.
A francia haditechnikán lehet azzal viccelődni, hogy a legfontosabb innovációjuk a fehér zászló, ugyanakkor a francia idegenlégiósok kapcsán már nem jellemzőek a szarkasztikus poénok.
Minden idők legsikeresebb ralipilótája a Peugeot gazdag történelmének igazi gyöngyszemével vett részt az idei Mont-Blanc Morzine ralin.
Október végén a német Car Of The Year (GCOTY) zsűrije kihirdette döntését: az új Peugeot 308 a kompakt kategória (25 ezer euró alatti nyitóár) győztese lett, maga mögé utasítva 9 gyártó 11 konkurens modelljét.
A Peugeot a 308-ast, ahogy az EMP2 padlólemezre épülő összes modellt, csak benzines és hibrid hajtással tervezte piacra dobni.
Kiválóság és szenvedély : ezek a Nemzetközi Év Női Autója választáson a legfontosabb szempontok a zsűri számára, amely az új PEUGEOT 308-at a városi autó kategóriában Év Autójává választotta. „Kiváló autó a biztonság, a vezethetőség, a technológia, a design és a környezeti hatékonyság szempontjából...
Az elektromos furgonok egyre inkább alternatívát jelenthetnek a dízelekkel szemben városban. Olcsóbban tankolhatók, és már kevesebb kompromisszumokat kell meghozni velük.
A tökéletes böngészési élmény eléréséhez, kérjük töltse le a Google Chrome / Firefox böngészők valamelyikét.