KÁRRENDEZÉS KÉT FAJTÁJA:
- CASCO
- KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ FELELŐSSÉG
A casco egy olyan gépjármű biztosítási fajta, mely azokra a károkra nyújt fedezetet, melyek egy előre nem látható, nem várt esemény során okoznak kárt. Igaz ugyan, hogy a casco megkötése nem kötelező jellegű, mégis megéri megkötni, mert ma már olyan jó áron juthatunk egy ilyen biztosításhoz, amelyet érdemes a családi kasszából kiszorítani.
A kötelező felelősségbiztosítás nem választható biztosítási forma. Ezt mindenkinek meg kell kötnie, akinek valamilyen gépjárműve van. A felelősségbiztosítást törvény szabályozza, és alapvető célja, hogy a biztosító az általunk másoknak okozott károkat térítse meg, helyettünk. GFB nélkül nem vehetünk részt a közúti forgalomban, ellenkező esetben súlyos bírságokkal, valamint azzal szembesülhetünk, hogy egy véletlenül okozott kárt a saját zsebünkből kell kifizetnünk.
Az Inicál Autóház egyik nagy előnye, hogy amennyiben a károkozó az Allianz Hungária biztosító vagy a Generáli biztosítónál szerződött a kárügyintézés sokkal gyorsabb, ugyanis e két biztosítóval szemben jogosult saját hatáskörben kizárólag győri telephelyünkön kárszemlét végezni. Így akár az ügyintézés során megtekinthetik kárszakértőink az autót, így megkíméljük a jövőbeni időpont egyeztetéstől, illetve hogy a kiállított jegyzőkönyvvel újra be kelljen fáradnia irodánkba.
A tökéletes böngészési élmény eléréséhez, kérjük töltse le a Google Chrome / Firefox böngészők valamelyikét.