2022-02-14
Az új Astra megérkezett. Az Opel bemutatja a kompakt kategóriás sikermodell alapjaiban új, hatodik generációját. Az újdonság látványos formákkal érkezik, kívül az Opel Vizorral, belül a teljesen digitális Pure Panel-lel, és olyan csúcsszínvonalú technológiákkal, mint az adaptív IntelliLux LED® Pixel fényszórók legújabb változata.
Az új Astrával a német márka új fejezetet nyit a modell 30 éves sikertörténetében: a rüsselsheimi kompakt története során most először villamosított hajtással is elérhető. Az Opel plug-in hibridként kétféle teljesítményváltozatban kínálja az új Astrát. Egy évvel az új sorozat bemutatója után az Astra tisztán akkumulátoros-elektromos hajtású Astra-e változatban is piacra lép. A villamosított hajtásláncok mellett az új modell magas hatásfokú benzin-, és dízelmotorokkal is elérhető lesz, alacsony belső ellenállású hatfokozatú kézi sebességváltóval, és nyolcfokozatú automatával.
Az új Astra hajtáslánc választékában mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelőt, hiszen az Opel palettáján először az Astra kínál majd tisztán elektromos hajtást, plug-in hibridet és belső égésű erőforrásokat egyaránt. A teljesítménypaletta 81 kW-tól (110 LE) egészen 165 kW-os (225 LE) rendszerteljesítményig (WLTP1 szerinti vegyes fogyasztás: 5.8-1.0 l/100 km, CO2 kibocsátás 131-22 g/km) azaz a vezetés élvezete garantált. Az Opel a vezetés élményét kiemelkedő hatékonysággal és környezettudatossággal kombinálja kompakt kategóriás sikermodelljének legújabb generációjában.
Az árak is vonzók: a sportos ötajtós indulóára 22,465 euró (valamennyi feltüntetett ár a német piacra érvényes, és az áfát is tartalmazza) így egyetlen centtel sem drágább elődje belépő változatánál. Számos kifinomult asszisztens, köztük az ütközésfigyelmeztetés automatikus vészfék funkcióval, a gyalogosfelismerő rendszer, a sávtartó, a táblafelismerő és a fáradtságriasztás is alapfelszerelés valamennyi modellváltozatban. A dinamikus menetteljesítmények kulcsa a 81 kW/110 LE teljesítményű 1.2 literes, közvetlen befecskendezéses háromhengeres turbós benzinmotor, amely hatfokozatú kézi kapcsolású sebességváltón keresztül hajt (WLTP1 vegyes fogyasztás: 5.5-5.4 l/100 km, 126-123 g/km CO2 kibocsátás).
Az elektromos hajtás kedvelőinek az Astra hibrid hajtáslánccal is elérhető, listaára Németországban 35,800 euró, amely az ottani környezetvédelmi támogatásokkal együtt 28,622.50 euróra csökken. E változat kombinált rendszerteljesítménye 133 kW/180 LE, forgatónyomatéki maximuma pedig 360 Nm (WLTP1 vegyes fogyasztás: 1.1 l/100 km, CO2 kibocsátás 26-24 g/km). Tisztán elektromos üzemmódban ez a modellváltozat akár 60, teljesen emissziómentes km megtételére is képes (WLTP2). A csúcsmodellhez csúcsszínvonalú hibrid hajtáslánc is jár, az év során később megjelenő 165 kW/225 LE összteljesítményű hibrid kivitel vegyesüzemi fogyasztása (WLTP1) 1.4-1.1 l/100 km, CO2 kibocsátása pedig 31-24 g/km (nem végleges adatok).
Opel Vizor IntelliLux LED® Pixel világítással: látvány, és csúcstechnológiák
Az új Opel Astra a márka formai állásfoglalása. Dinamikusabb, mint valaha, tiszta, feszes felületekkel, felesleges formaelemek nélkül, az Opel új márkaarcával, az Opel Vizorral. Első pillantásra egyértelmű, hogy ez az Astra egy új korszak meghatározó új modellje.
2015-ben bemutatott elődjéhez hasonlóan az új sorozat számos, korábban csak a drágább modellekre jellemző újdonságot is hoz a kompakt kategóriába. Az Astra nappallá tudja változtatni az éjszakát: az adaptív IntelliLux LED® Pixel fényszórók egyenesen az Opel zászlóshajójából az Insigniából érkeztek, és összesen 168 LED szegmenssel világítanak. Ez a megoldás utat mutat nem csak a kompakt méretosztályban, de a középkategóriában is.
Az utastér változása időugrásszerű az Astra új generációjában. Az új, és teljesen digitális Pure Panel vezetőtérrel az analóg műszerfal immár a múlté: új, modern grafikájú, letisztult és intuitívan kezelhető ember-gép interfész (HMI) váltotta le. Az új Astra fedélzeti rendszerei a nagyméretű érintőképernyőkön keresztül gyorsan és intuitívan kezelhetők, olyan egyszerűen akár egy okostelefon. Az Opel tervezői és mérnökgárdája különös figyelmet fordítottak arra, hogy a vezetőhöz az összes fontos információ a nélkül jusson el, hogy túlterhelnék őt felesleges adatokkal vagy funkciókkal. Mindemellett a legfontosabb funkciók (mint például a fűtés-szellőzés) változatlanul fizikai gombokkal és kapcsolókkal működtethetők.
Az új kompakt modell tipikusan opeles jellemzője a kiváló üléskomfort. Az első ülések házon belüli fejlesztésűek és AGR (Egészséges Hát Munkacsoport) minősítésűek, példaértékű ergonómiájukkal kiemelkedően kényelmesek, különösen a hosszú utakon. A vezető munkáját csúcstechnológiás asszisztens rendszerek segítik a head-up kijelzőtől a félautomata sávváltást is kínáló sávközéptartó rendszerig.Utóbbi az autó valamennyi kamerájának és érzékelőjének munkáját összehangolva képviseli az Opel vezetéstámogató rendszereinek következő generációját, a 360 fokos kamerát is beleértve.
Dinamikus és pontos irányíthatóság, “autópálya kompatibilis” fékrendszer és stabilitás
Az új Astra 4,374 mm hosszú, 1,860 mm széles, és mindössze 4.0 mm-rel hosszabb elődjénél. A tengelytáv viszont 13 millimétert nyúlt, így 2,675 mm-es. Izmos, határozott kiállása ellenére az új Astra állítható padlómagasságú csomagtartója ledöntött hátsó ülésekkel akár 1,339 liternyi teret is kínálhat (Astra Hybrid).
Az új Astra a különösen flexibilisen alakítható és többféle hajtásmód befogadására is alkalmas EMP2 padlólemez harmadik generációjára épül, úgy, hogy az Opel DNS-e már a fejlesztés legelején is jelen volt a folyamatokban. Mindez azt jelenti, hogy az új modell vezethetőségét és menetdinamikai jellemzőit a lehető legnagyobb gonddal tervezték meg, így az újdonság – akárcsak a többi Opel – eleve “autópálya kompatibilisnek” született. Más szavakkal: a nagysebességű menetjellemzők tökéletessége a fejlesztés egyik első számú célja volt.
A kormányzás, és a felfüggesztés oldalerőkkel szembeni merevségét – McPherson futómű dolgozik elöl, és csatolt lengőkaros a felfüggesztés hátul – eleve úgy állították be, hogy a szerkezet hossztengely menti csavarodási ellenállása a lehető legnagyobb legyen. Az új modell fékteljesítménye magas, viselkedése ívmenetben éppúgy stabil, mint egyenesben. Az új Astra torziós merevsége 14 százalékkel magasabb elődjénél.
Az új Opel Astra januártól megrendelhető, az első vásárlók 2022 tavaszán vehetik át autóikat. A kupés vonalú, sportos ötajtós karosszériaváltozat jelenik meg először, de hamarosan az elegáns Astra Sports Tourer kombi is bemutatkozik. Egy évvel az új generáció bemutatkozása után, 2023-ban, az akkumulátoros-elektromos hajtású Astra-e is csatlakozik a palettához. Az új Astrát az Opel főhadiszállásán, a németországi Rüsselsheim városában tervezték, fejlesztették, és ott is készül – made in Germany.
forrás:https://formula.hu/auto/2022/02/14/az-opel-astra-uj-korszakot-nyit-villamositott-hatekony-es-magabiztos
Az Opel Corsa Gsi, Második Gsi-modellként, már nyáron követi az Opel Insignia GSI-t. A precíz kanyarvételt erőtelejes, 1,4 lieters benzines...
Praktikusak,tele innovatív technikával,és mindegyik egy-egy önálló karakter - nem véletlenül kedvelt a három opel suv, a Grandland X...
Az Opel egyike a világ leggazdagabb hagyományú járműgyártóinak, jövőre ünnepli autóépítésének 120. évét. 1899-ben – négy esztendővel a cégalapító Adam Opel halála után – indította be Sophie Opel a gépkocsik előállítását, Carl, Wilhelm és Friedrich fiai tanácsára. Ami a Majna melletti Rüsselsheim műh...
Azt követően, hogy a PSA csoport átvette, az Opel növekedési pályára került és nyereséget termel. 2018 első félévében 502 millió eurós nyereséget gazdálkodott ki. Nem zártak be üzemeket, sőt, beruházásokat is indítottak. A költségek csökkentek, miközben a minőség is javult.
Ahogy lejárt a szerződés a Renault-val, a PSA máris saját furgonjára cserélte az Opel kölcsön-áruszállítóját.
Az Opel idén mutatja be az Opel Corsa hatodik nemzedékét. A kisautóból eddig több mint 13,5 millió talált gazdára az 1982-es rajttól mostanáig. Következő generációja az idén indul útnak, telerakva csúcstechnikával, s akár elektromos hajtású változatban is.
Kínában megjelentek a Buick Encore nevű kompakt szabadidő-autó első fényképei – ez volt az Opel Mokka X átmárkázott változata.
Hamarosan érkezik az Opel Corsa új nemzedéke, amely teljesen új, könnyűszerkezetes alapra épül, és ezáltal sokkal hatékonyabb lesz. Legyen benzin- vagy dízelmotoros, vagy az első ízben megjelenő tisztán elektromos hajtóművű, valamennyi változatának előnyére válik a kis súly: javul a menetdinamika és...
Villamosít az Opel: a Grandland X most bemutatandó összkerékhajtású konnektoros hibrid változata fontos eleme a PACE! stratégiai terv megvalósításának.
Az Opel demokratizálja az elektromobilitást: először kínál a Corsa teljesen új hatodik generációjával teljesen elektromos, akkumulátoros változatot, 100 kW (136 LE) teljesítménnyel és 330 kilométert (WLTP)1 elérő hatótávval. A rövidesen megrendelhető Corsa‑e a „villámos-villamos” népautó!
A Cw 0,29-es légellenállási együtthatójával az egyik legáramvonalasabb kisautó az Opel Corsa.
A körvonal alapján egy újabb szabadidő-autót takargatnak, bár egyelőre valószínűleg tanulmányautó-formában.
Azt már pontosan látjuk, hogy a villanyautó az idei Frankfurti szalon legfontosabb versenyszáma.
A kínai Buick Regal fejlesztését még Rüsselsheimben végzik. Nézzük, hogyan rajzolták át a nálunk Opel Insigniaként forgalmazott autó megjelenését!
Folytatódik az Opel elektromos offenzívája, 2020-tól az Opel Vivaro kishaszonjármű is kapható lesz tisztán akkumulátoros hajtással. A vevő kétféle nagyságú telep közül választhat, a felhasználási körülményektől függően. Az 50 kWh kapacitásúval 200 kilométert ér el a hatótáv a WLTP szerint mérve, a 7...
Szokatlan helyszínt választott az új Insignia leleplezésére az Opel: a januári Brüsszeli Autószalonon állítják ki először, ám úgy néz ki, fontosnak ítélték, hogy már az idei karácsonyi szezon előtt megmutassanak valamit az autóból.
Az Opel megcsinálta a kötelezőt: ismét van nekik is használható plug-in hibridjük és büszkék rá, hogy ez senkinek nem fog feltűnni. A cikk itt akár véget is érhetne, de van azért itt még látnivaló. Mégiscsak egy világújdonságról van szó. Például tudták, hogy a Grandland X Hybrid4, a világ első...
Bár a PSA-nak nem túl erős piaca a szigetország - tavaly valamivel több, mint 15 ezer autót adtak el itt - Peugeot, Citroën és DS modelleket is árulnak Japánban. És jövőre érkezik az Opel is, kezdetben háromféle modellel.
Kettős - 50 és 45 év - évfordulója van a sportkocsinak, amelyet szívesen látna viszont a kínálatban az Opel főnöke.
Pontos dátuma még nincs az újranyitásnak, de az Opel szentgotthárdi gyárában megtörténtek az ahhoz szükséges szigorított egészségvédelmi intézkedések, így az Üzemi Tanács, a szakszervezetek és a munkavédelmi képviselők támogatásának hála az üzem készen áll az indulásra – írja közleményében a PSA.
A CMP alapra épülő második generációs Opel Mokka 120 kg-mal lesz könnyebb elődjénél – de eltűnik az extralistáról a korábban népszerű összkerékhajtás.
Az új Mokkával válik teljessé az Opel SUV-kínálata, és egyben ez is lehet a legnépszerűbb a terepjárós fazonú modellek között.
A PSA-alapra fejlesztett Opel típusokhoz érhető el az OnStar-t váltó Opel Connect szolgáltatás – egyelőre csak távoli hozzáférés funkciót.
Az már az elektromos változat bemutatása idején világos volt, hogy a Mokka fejlesztésébe fektetett pénzt egyedül egy ilyen kivitel iránti kereslet aligha fedezné, az azonban csak most derült ki, hogy milyen műszaki tartalommal kínálják majd a hagyományosabb, elérhető árú változatokat.
Bár az Insignia az utolsó modellek közé tartozik, amely még a régi Opel technikára építkezik, úgy tűnik, ennek a fejlesztését sem hanyagolják el. Ezúttal két új kétliteres változat mutatkozik be, egy benzines és egy dízel.
Az elmúlt évtizedben több alkalommal felmerült már, hogy készül valami az Opelnél Monza néven, de eddig egyik tervből sem lett semmi. A legújabb állítólag egy nagy villany-terepjáróról szól, Peugeot alapokon.
Hibrides adventi sorozatunk egyik alapvetése, hogy ha egy autóban adott egy hagyományos, belső égésű motor, meg egy – vagy több – elektromos, akkor hibridről beszélünk. Az Opel ezt mégis másképp gondolta, amikor bemutatták az Amperát.
Az alapmodellhez képest dupla teljesítménnyel, de kétszeres árral jön az összkerékhajtású változat.
Az Opel Combo-e Life villanyautó akár hétszemélyes utastérrel is elérhető lesz. A narancs szín csak ennél választható.
Beépített konyha nélkül, de 30 cm-rel szélesebb alsó ággyal rendelkezik az Opel Zafira Life Crosscamp Lite változata.
A haszonjármű után bemutatkozott az Oroszországban a helyi piac számára készített Opel Combo Life.
Az Opel restomodot épített egy első generációs Mantából. A Manta GSe ElektroMOD az ikonikus kupé klasszikus megjelenését ötvözi modern, fenntartható technológiával. Az akkumulátoros elektromos Manta GSe legalább olyan jól megy, mint egy ős GT/E modell: 147 lóerős, a nyomatéka pedig 225 newtonméter.
Újabb kulcsfontosságú típusváltás közeledik az Opelnél: a General Motors-os időkből maradt Astra Peugeot alapú utódja hamarosan megérkezik.
Nem sok részletet hagyott a Müncheni Autószalonra, minden fontosat megmutatott az Opel az Astra L-ről. A stellantisos idők első Astrája az utolsó csavarig új, és ez lesz az első generáció a típus történelmében, ami már plug-in hibridként is kapható lesz.
Az új Opel Grandland már megrendelhető – új megjelenés, innovatív technológiák és kiemelkedően jó hatásfokú motorkínálat, amelyben plug-in hibrid hajtás is megtalálható.
Tegnap volt az új Opel Astra világpremierje, ahol bejelentették, hogy a kompakt sikermodell a hagyományos benzin- és dízelmotorok mellett kétféle hibrid hajtáslánccal, 2023-tól pedig tisztán elektromos változatban is piacra lép – a modell 30 éves történetében először. Az új Astra ősztől rendelhető é...
Legalább az év végéig leállítják a termelést a németországi Eisenachban működő Opel-gyárban a globális csiphiány miatt - jelentette be az autógyártó társaság csütörtökön.
A Stellantis bejelentette, hogy nem szervezik ki az Opel irányítása alól sem az Eisenachban, sem a Rüsselsheimben működő gyárat, és a Grandland gyártása is visszakerül Németországba.
Rüsselsheim. Az ötajtós Astra szeptemberi bemutatója után az Opel ma leleplezte a várva várt kombi változatot, az új Astra Sports Tourer-t.
40 évvel ezelőtt kezdődött az Opel kisautójának története Zaragozában, ahol most a 11 milliomodik példány gördült le a szalagról.
A Stellantis az Opel új arculatának bevezetését is egy modernre rajzolt Manta A-val reklámozta, de ahhoz a bejelentéshez is passzolt a koncepcióautó, hogy a márka 2028-ra teljesen elektromos alapokra fog átállni.
A tökéletes böngészési élmény eléréséhez, kérjük töltse le a Google Chrome / Firefox böngészők valamelyikét.